2014. március 21., péntek

Újra India... :-)



Az egész nem is most kezdődött, hanem 2 évvel ezelőtt.
Amikor először Indiában voltunk.
Még haza sem indultunk, s már akkor elhatároztuk, hogy ide még visszatérünk.
Nos, ez volt két éve.
A két év nagyon gyorsan, pillanatok alatt elillant.
Célunk állandóan fókuszban volt, s az Univerzum elrendezte nekünk a következő utat is :-)

Oltásokkal már nem kellett foglalkozunk, így a ráhangolódás is később kezdődött - részemről.
Mint két éve, most is csak az indulások előtti napon, illetve a reptéren tudatosult bennem a dolog igazán.

A csapatban voltak olyan emberek, akik múlt alkalommal is velünk jöttek, de kiegészültünk újdonsült utazókkal is, akik még most repültek először :-)

Egy kicsit más volt most elmenni. A rokonokon  kívül sok olyan embert hagytam itthon, akik számítanak rám, s előre jelezték hiányomat.
Jól esett érezni a törődést, az aggódást, és a visszavárást.

Teljes nyugalommal indultunk neki az útnak, hisz tudtuk, a szervezőnk lelkét teszi ebbe a munkába, feltétel nélkül bíztunk az út lebonyolítójában.  

Ezúton is hálásan köszönjük neki mindazt a munkát, lelkesedést, amivel megszervezte nekünk az utat.
A tőle megszokott módon gördülékenyen, problémamentesen telt a két hét.

Tehát becsomagoltunk, és elindultunk...

Debrecenből Budapestre egy számunkra nagyon kedves barát (rokon) vitte a debreceni csapat egy részét. 
Bár hátul nagyon szűkös a Suzuki 3 embernek, de sok jó bhakta kis helyen is elfér alapon vidáman, örömmel telt az út.

Volt, aki teljesen "vakon" indult velünk. Bízván a gondviselésben, Krisnában és a bhaktákban.
Attila prabhu a Debrecen-Budapest autópályán tudta meg, hogy Delhiben töltünk egy fél napot ahol lesz lehetőségünk pihenni, zuhanyozni, tisztálkodni. Így egy egészségügyi megállónál gyorsan kivette a fogkefét a nagy bőröndből, amit egyébként feladott volna a repülőre :-)

A reptéren találkoztunk társainkkal, sugárzó tekinteteket láttam mindenhol. 
Vannak olyan bhakák, akikkel egy évben 4-5 alkalommal találkozunk csak. Ilyenkor mindig öröm a viszontlátás. 

Caitanya prabhu és Vrindavana Isvari mataji láttán örömkönnyek szöktek a szemembe. Ölelés, néhány szó és indulás a cheking.

Mindig átfut a fejemben, amikor Ferihegyen járok, miért is nem tudunk fenntartani egy légitársaságot, na de ez már gazdaság és politika, tehát inkább elhesegettem a gondolatot magamtól. 

Még egy gyors leltár, megvan-e mindenki és minden? Ami persze otthonmaradt esetleg, annak otthon kellett maradnia. Ha pénz, útlevél és barátok vannak, minden megoldható! :-)
Tehát elindultunk Budapestről...